Nagyon sok közösséggel dolgoztam együtt az elmúlt évtizedekben, és magam is sok civil szervezetnek,
formális vagy nem formális közösségnek voltam a tagja. Úgy gondolom, hogy ezek a közösségek, akár
jogi személyiségűek, akár informális szerveződések, nagyon sokat tudnak hozzátenni egy-egy település
életéhez.

Ezért döntöttem úgy 2021-ben – hagyományteremtő szándékkal –, hogy az adózott országgyűlési
képviselői jövedelmemből Békés vármegye 1. sz. választókerület országgyűlési képviselőjeként kitüntető
díjat adományozok a választókerület településein és a szülőfalumban működő civil szervezetek, közösségek tevékenységének elismerésére.

A Közösség díjat azoknak a civil szervezeteknek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező
közösségeknek adományozom, amelyek az előző évben a legeredményesebb munkát végezték a kultúra, a
közművelődés, az egészségvédelem, a hagyományőrzés, a sport, a képzés, az ismeretterjesztés, a
településfejlesztés, a közösségápolás, a szociális tevékenység, a környezet- és természetvédelem, a
polgárőr mozgalom vagy egyéb más helyi tevékenység területén.

Arról, hogy kik kapják a díjat, nem én, hanem a helyben lakók döntenek. A települések polgárainak

véleményét kérem, hogy mely közösségek tettek legtöbbet községükért vagy városukért.
Minden ember egy szavazatot adhat le. A közösségekre papír alapon a Polgármesteri Hivatalokban, illetve online felületen lehet voksolni.
Az előző két évben díjazott közösségekre nem lehet szavazni. (Ezen szervezetekről az alábbiakban tudnak
tájékozódni.)

A szavazás 2024-ben március 15-ig tart.

Településenként évente egy díjat szeretnék adományozni, ez alól kivétel Békéscsaba, ahol kettő Közösség
díjjal kívánom elismerni az elmúlt időszak munkáját – ezt a településen aktívan működő közösségek nagy
száma indokolja.

A kitüntető cím átadására a tavasz folyamán kerül sor.

Az adományozandó díj: 60 000 forint pénzjutalom, valamint oklevél, mely tartalmazza a „KÖZÖSSÉG DÍJ”
megnevezést, továbbá a díjazott közösség nevét, a település nevét, ahol a közösség működik és a díj
adományozásának évszámát.

A szavazás megkezdéséhez kattintson a település nevére:

 

Közösség díj – Békéscsaba
Közösség díj – Csorvás
Közösség díj – Gerendás
Közösség díj – Kétegyháza
Közösség díj – Kétsoprony
Közösség díj – Kondoros
Közösség díj – Pusztaföldvár
Közösség díj – Szabadkígyós
Közösség díj – Újkígyós
Közösség díj – Telekgerendás

A szavazatok alapján az előző két évben (2022-ben és 2023-ban) Közösség díjban részesült közösségek :

Csorvás: Munkácsy utca közössége

– További információért kattintson ide –


Gerendás: ,,Együtt Gerendásért” Kulturális Egyesület

– További információért kattintson ide –


Békéscsaba: Kenderföldek Egyesület

– További információért kattintson ide –


Kétegyháza: Kétegyházi Sportegyesület

– További információért kattintson ide –


Kétsoprony: Kétsopronyi Bűnmegelőzési, Vagyonvédelmi és Polgárőr Egyesület

– További információért kattintson ide –



Kondoros: Százszorszép Néptánccsoport

– További információért kattintson ide –


Békéscsaba: Körös Motoros Karitatív Egyesülete

– További információért kattintson ide –


Szabadkígyós: Szabadkígyósi Nagycsaládos Egyesülete

– További információért kattintson ide –


Újkígyós: Újkígyósi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete

– További információért kattintson ide –


Pusztaföldvár: Pusztaföldvári Darvas József Nyugdíjas Egyesület

– További információért kattintson ide –


Telekgerendás: Telekgerendási Labdarúgó Sport Club Egyesület

– További információért kattintson ide –



A szavazatok alapján Közösség díjban részesült közösségek 2022-ben:

 

Hatvanezer Fa Egyesület

Békéscsabán 2022-ben öt Közösség díjat adtam át. A város egész területén működő civil szervezetek és közösségek közül a legtöbb szavazatot a Hatvanezer Fa Egyesület kapta, így ők részesültek az általam létrehozott elismerésben. Az egyesület tagjai és önkéntesei az elmúlt három évben rengeteget tettek a fák telepítésével az egészséges környezet megóvása és a klímaváltozás elleni aktív cselekvés terén: több mint 30 hektár erdőt telepítettek, 7 km dűlőutat fásítottak újra és több ezer városi fát ültettek közösségükkel. A díjjal járó oklevelet és a képviselői tiszteletdíjamból felajánlott 70 ezer forintot Ulbert Zoltánnak, az egyesület elnökének a Cserkész téren, az általuk elültetett első fa, „Helga” mellett adtam át.

 

Gerlai Wenckheim Társaság Egyesület

Az egyesület célja a Békéscsaba- Gerla városrész fejlődésének elősegítése, történelmi és kulturális örökségének feltérképezése, megóvása, tovább örökítése. Térsége természeti és kulturális értékeinek védelme, annak megőrzése, bemutatása. A település természeti és épített környezetének idegenforgalmi népszerűsítése, a környezettudatos turizmus támogatása. Kulturális és sportrendezvények szervezése, hagyományőrző sportok, játékok népszerűsítése. A vallási hitélet erősítése, az egyházközösség működésének elősegítése. Több akcióban is részt vettek Gerla településrész értékeinek védelme, megismertetése érdekében.

 

Jamina: Stark Adolf Kertbarát Kör

Az 1960-ban alapított közösség 52 évvel ezelőtt vette fel a világhírű szőlőnemesítő Stark Adolf nevét. Az országban másodikként létrejött kertbarát köreként fontos célkitűzésük a kert kultúra minél szélesebb körben való megismertetése, a helyi értékek és a hagyományok ápolása. Egyik új törekvésük a kertészet ismereteinek átadása a fiatal generációk számára.

 

Lencsési-lakótelep: Fitt-N Taekbo Team

A Lencsési lakótelepen működő civil szervezetek és közösségek közül a településrészen lakók szavazatai alapján a Fitt-N Taekbo Team kapta az általam alapított Közösség díjat és a képviselői tiszteletdíjamból vele járó 70 ezer forintot. A szabadidő és sport terén tevékenykedő közösség tagjai a heti foglalkozásaik mellett rendszeresen fellépnek városi rendezvényeken és jótékonysági akciókban is részt vesznek.

 

Mezőmegyeri Kismackók Alapítvány

A Mezőmegyeri Kismackók Alapítvány is belépett a Közösség díjasok sorába, ugyanis Mezőmegyeren ők kapták a legtöbb voksot a Közösség díj szavazáson. Az alapítvány a mezőmegyeri óvoda közösségét támogatja: szabadidős programokat szerveznek, emellett több alkalommal szereztek be új bútort, fényképezőgépet, projektort és szőnyeget az óvoda számára.

 

Csabaszabadiért Polgárőr Egyesület

A településen a legtöbb szavazatot a 2022-ben 10 éves, 26 taggal működő Csabaszabadiért Polgárőr Egyesület kapta. Az egyesület tagjai a közrend és közbiztonság védelme mellett részt vesznek valamennyi települési rendezvény megszervezésében és biztosításában. Mindezek mellett segítenek a tanyákon élők ellátásában, és nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlásra, melynek érdekében ifjú polgárőr csoportot is működtetnek.

 

Csorvási Óvodásokért Alapítvány

Az alapítvány 2009-ben jött létre az intézményben zajló nevelő, oktató, képességfejlesztő és ismeretterjesztő tevékenységek támogatása érdekében. Az óvodai alapítványtól kapott forrásból az intézmény minden évben képességfejlesztő játékokat vásárol a gyermekek számára.

 

Szeretjük Gerendást Civil Társaság

Gerendáson egy tavaly szerveződött civil közösség, a Szeretjük Gerendást Civil Társaság nyerte a Közösség díjjal járó oklevelet és a képviselői tiszteletdíjamból felajánlott 70 ezer Ft-os pénzjutalmat. Működésük néhány hónapja alatt adventi lovaskocsizást, Mikulás járást szerveztek, nemrég pedig online farsangi jelmezversenyre invitálták a település lakóit.

 

Kétegyháza: Békés Megyei Képzőművészeti Szabadiskola Egyesület

Kétegyházán a Békés Megyei Képzőművészeti Szabadiskola Egyesület kapta 2022-ben a helyi lakosok szavazati alapján az általam életre hívott Közösség díjat. Negyvenkét éve szerveznek a településen képzőművészeti alkotótáborokat, mely mára nemzetközivé vált, hiszen Aradról és Belényesről is érkeznek résztvevők. A Kétegyházi Polgármesteri Hivatalban is megtalálhatók a nyári művészeti táborokban készült festmények. Három éve szervezi az egyesület a település őszköszöntő hagyományőrző rendezvényét, a Mihály-napi sokadalmat.

 

Kétsopronyi Horenka Szlovák Hagyományőrző Egyesület

Már 20 éve megalakult a „Horenka” népdalkör, az egyesület pedig 2010-ben jött létre. Céljuk a szlovák hagyományok megőrzése és ápolása, kulturális és gasztronómiai (például kolbászkészítés, lekvárfőzés) programok szervezése. Ötven tagjukból tizennyolcan énekelnek a népdalkörben. Gyermek citerazenekaruk Aranypáva minősítéssel büszkélkedhet, s jelenleg az Aranypáva Nagydíj elnyerésére készülnek.

 

Kondorosi Nagycsaládosok Egyesülete

Az egyesület 1990-ben alakult, jelenleg 70 tagcsaládjuk van. Célkitűzésük a nagycsaládosok érdekképviselete, az élet és az anyaság tiszteletére nevelés és a jövő generációjáért érzett felelősség erősítése. Szerteágazó tevékenységet folytatnak: évente rendszeresen szerveznek úszótáborokat és nyári táborokat, élő kapcsolatot ápolnak a külhoni magyarsággal, és még a tóparti sétány kialakításához is hozzájárultak.

 

Szabadkígyósi Polgárőr Egyesület

Szabadkígyóson is szép számmal szavazott a lakosság, hogy eldöntsék, melyik közösség érdemelje ki az általam alapított Közösség díjat. A szabadkígyósiak döntése alapján a Polgárőr Egyesület kapta 2022-ben az elismerést, melyet Balogh András elnök úr vett át. Az egyesület a helyi közrend és közbiztonság védelme érdekében közterületi járőrszolgálatot működtet, elősegíti az önkormányzati és állampolgári vagyonvédelmet, de mindezek mellett a helyi rendezvények biztosítását is ellátja. A tavalyi éveben 10.500 szolgálati órát teljesítettek.

 

Magyar Vöröskereszt Telekgerendási Alapszervezete

Telekgerendáson a Magyar Vöröskereszt Alapszervezete kapta a lakosság szavazati alapján az általam alapított Közösség díjat. A 121 taggal működő szervezet minden karitatív akcióban részt vesznek a településen. Véradásokat, étel és ruhaosztásokat szerveznek, a szükséget szenvedő családoknak adományokat juttatnak el.

 

Újkígyósi Önkéntes Tűzoltó Egyesület

A Magyarországon működő több mint hatszáz önkéntes tűzoltó egyesületnek fontos szerepe van a tűzoltási és műszaki mentési munkákban, illetve az egyre gyakoribb katasztrófahelyzetek, viharkárok felszámolásánál is részt vesznek a védekezési, kárelhárítási feladatokban. Az újkígyósi önkéntes tűzoltók munkáját a helyi lakosság is elismeri, hiszen a Közösség díj szavazásán a legtöbb voksot kapták. Az elismeréssel járó oklevelet és anyagi juttatást Baranya Sándor elnök úrnak adtam át.

 

 

 

A szavazatok alapján  Közösség díjban részesült közösségek 2021-ben:

 

Békéscsaba: Patrióta Békéscsaba Mozgalom Egyesület

Az egyesület olyan békéscsabai lokálpatriótákat fog össze, akik Békéscsabán nőttek fel és nem csak saját, hanem utódaik életét is itt képzelik el. Fő céljuk, a megyeszékhely következő tettre kész generációjának összefogása által megvalósított társadalmi szerepvállalás, a folyamatos közösségépítés családi és társasági rendezvények létrehozásával, amelyek mellé rendszerint Békéscsabát érintő karitatív célokat társítanak. További céljaik között szerepel a fiatal generáció helyben tartása, szemléletváltásának elősegítése és a pozitív Békéscsabai jövőkép építése mindenki számára.

 

Csabaszabadi: Csabaszabadiért Egyesület

A Csabaszabadiért Egyesület fő célja a helyi kultúra megőrzése, a szlovák nyelv megtartása, a szlovák nemzetiségi kultúra és hagyományok ápolása. A 2015-ben alapított civil szervezet a közösség, a környezetvédelem, a nevelés és oktatás, a határon túli magyarsággal történő kapcsolattartás és a kulturális örökség megóvása érdekében is sokat tett megalakulása óta.

 

Csorvás: Csorvási Véradók Közössége


A városban élő váradók száma mintegy 300 fő, akiket a Véradók Közössége fog össze. A civil közösség önkéntes munkával, és együttműködve az önkormányzattal, évente 4 alkalommal szervez véradást a településen. Karitatív tevékenységük kiemelkedő.

 

Gerendás: Csicsely Tó Gerendás Sporthorgász Egyesület


Az egyesület a több mint száz éves Csicsely-tó kezelését és karbantartását vállalta fel az alapításakor. A korábban gazdátlan tavat és a környezetét a tagság rendben tartja, biztosítja a tó környékén a pihenés és a kikapcsolódás lehetőségét, valamint a horgászat feltételeit. Évente két horgászversenyt szervez az egyesület, és rendszeresen telepít halakat a tóba, amelyek a tagság számára kifoghatók és hazavihetők.

Kétegyháza: Kétegyházi Petőfi Polgárőr Egyesület


A kétegyházi polgárőr egyesület 2009-ben alakult a helyi közrend és közbiztonság, illetve az állampolgárok személyi biztonságának védelme érdekében, valamint a bűnmegelőzésben való közreműködés, az állami, önkormányzati és állampolgári vagyonvédelem elősegítése érdekében. Az egyesület tagjai részt vesznek a veszélyhelyzetek idején való védekezésben, segítenek a károk megelőzésében és elhárításában. Együttműködnek a környező települések önkormányzataival és polgárőreivel, felkérés esetén segítik a rendezvények biztosítását.

Kétsoprony: Nagycsaládosok Kétsopronyi Egyesülete


Az 1994-ben alakult egyesület a helyi nagycsaládosok érdekképviseletére jött létre. Fontos céljának tartja a nagycsaládosok szociális és anyagi biztonságáért, erkölcsi megbecsüléséért, valamint a kulturális felemelkedéséért történő kiállást. Évente visszatérő rendszeres programokat szervez a családok minden korosztálya számára.

 

Kondoros: Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete Kondorosi Szervezete


A közel kétszáz fős tagsággal működő érdekképviselet tevékenységének fókuszában a helyben élő mozgáskorlátozott emberek szociális biztonságának, rehabilitációjának, önálló életvitelük, emberi és állampolgári jogok érvényesülésének elősegítése, érdekeinek érvényesítése, védelme, képviselete, életminőségük javítása áll.

 

Szabadkígyós: Szabadkígyós Szabadidő Sport Club

A Szabadkígyós Szabadidő Sport Club legfőbb célja, hogy a helyi fiatalok számára a sportolás révén hasznos szabadidős programlehetőségeket biztosítson, erősítse ezzel a településhez való kötődést, a helyi identitástudatot. Emellett számos karitatív és közösségépítő program szervezésében és megvalósításában is részt vesznek az egyesület tagjai.

Telekgerendás: Örökifjak Nyugdíjas Klub


A több mint 15 éves múltra visszatekintő egyesület fő célja a nyugdíjasok segítése, közösségi kulturális életének szervezése. Emellett a tagok aktívan részt vesznek a kulturált településkép kialakításában, rendszeresen jelen vannak a helyi és környékbeli rendezvényeken.

 

Újkígyós: Magyar Vöröskereszt Újkígyós Települési Alapszervezete


A Magyar Vöröskereszt Újkígyós Települési Alapszervezete közel 200 taggal rendelkezik, a megye egyik legaktívabb alapszervezete, sok önkéntes csatlakozik tevékenységükhöz. Évente 7 alkalommal szerveznek véradásokat, ahol 250-280 fő jelenik meg. Emellett nagy figyelmet fordítanak a rászorulókra: ruhaosztásokat, ünnepek előtt adományosztásokat szerveznek.